könyv - NEIL GAIMAN: A TEMETŐ KÖNYVE

Rég rossz lenne, ha most kellene elkezdeni Gaiman írói számbavételét, vagy azon rugózni még mindig, hogy hova álljanak a fantasyirodalmat művelő belgák: a mesékhez, avagy az irodalomhoz. Erősen múlt századi kérdésfelvetések ezek, Gaiman új regényét viszont a megejtően morbid időtlenség lengi körül, hisz' mit számít néhány száz év egy (vagy akár egy egész temetőnyi) halott életében. A halottak nagyon is tevékeny temetői életének megismeréséig egy rögtön a regény legelején lemészárolt családon keresztül jutni: papa, mama és a nagyobbik testvér szíven szúrva, de a legkisebb fiú (hivatására nézve csecsemő), mit sem tudva az alagsori szívek állapota felől, kereket old a késes veszedelem elől, és elbotorkál a közeli temetőhöz. Gaimani hagyományokhoz méltó kezdés, mely, akárcsak Dave McKean illusztrációja (egy rögtön két oldalt is kisajátító késes kéz), nem udvariaskodik, hanem erőteljes mozdulattal betessékel a holtak világába. Vagyis a temetőbe, ahol az embergyerek, akárcsak a kis Maugli (a regényvégi köszönetnyilvánítás Kiplinggel kezdődik), új családra lel.
Gaimannek minden egyes temetőlakóhoz van néhány szellemes szava, bemutatásuk például, mintegy mellékesen, névjegyszerű sírfeliratuk közlésével indul. Kedvencünk a holtában is érzékeny poéta, aki sok száz éve várja megtörhetetlen nyugalommal az utókor elismerését, és semmi kétség, egy esetleges folytatásban is várni fogja, mert a szellemek közt cseperedő Senki Owensben nemcsak az élők megismerésének vágya erős, de a visszatérésre való hajlam is. Gaiman nem az olvasói fantáziára hagy sokat, hanem az egyelőre csak sejthető folytatásokra: az energikus kezdet után inkább sietősen végzi el a fantasyépítés bemelegítő mozdulatait. Mindazonáltal, ha lesz nagy egész, kezdetnek akkor is felemás A temető könyve: szoba-konyhás fantasy - igényeseknek.
Fordította: Pék Zoltán. Agave, 2010, 277 oldal, 2980 Ft
***

- kg -