A Kulturális Örökségvédelmi Hivatalon múlik, megmarad-e a Király utca 40. alatti, jócskán megbontott épület, vagy zöld utat kap az Autóker újabb terézvárosi ingatlanfejlesztése. A Fővárosi Bíróság január 4-i ítélete a helyhatóságot hozta előnyösebb helyzetbe, amikor hatályon kívül helyezte az épület bontását tiltó határozatot.

Mit szólnának egy kicsavart periszkópot formáló felhőkarcolóhoz a Duna Plaza mögött? Vagy egy hetvenméteres, megtört gyémánthoz Zaha Hadidtól a Szervita téren? Hát a Divatcsarnok tereit átszövő narancssárga, méhsejtcellás installációhoz? Budapestre betoppantak a sztárépítészek.

Lassan tíz éve, hogy a Narancs lelkes cikkben üdvözölte a romjaiban heverő Várbazár felújításának hírét és azt a szinte példa nélküli, pártok feletti konszenzust, ami ezt megelőzte (lásd: Világörökösök, 1997. január 23.). Azóta a konszenzusnak híre-hamva sincs, holott a rekonstrukció sürgetőbb, mint valaha. A bazár jó ideje bizonytalan hátterű ingatlanfejlesztők és bonyolult pártpolitikai érdekek prédája.

Mi forgott a négy harmincas fejében, miután rájuk szakadt az 56-os forradalom és szabadságharc nemzeti emlékművének megtervezése? Mi lehet a konszenzus alapja 2006-ban? Az i-ypszilon csoport azt is elmondja, miként lett belőle forma.

Májusban a Gyurcsány-kormány is elővette a kormányzati negyed gondolatát. A múlt héten lezárult a pályázat, melyen a helyszínekre tett javaslatokat várták. A Kincstári Vagyoni Igazgatóság a Déli és a Nyugati pályaudvart, valamint a Lágymányosi hídtól délre fekvő pesti Duna-partot ajánlotta. De vajon jól sáfárkodik-e a kormány a köztulajdonnal, és számolt-e az urbanisztikai következményekkel?

A város igényeire érzékeny, nem rövid távon hasznot csiholó ingatlanfejlesztőnek mutatkozott az Orco csoport, amikor a nyáron előállt budapesti terveivel: minőségi építészetet, világsztárokat hoz Budapestre, mozgalmas formákat a kockamonotóniába, színt a szürke tengerbe...

Noha a főváros X. kerülete éppen az anyagi csőd szélén áll, és nem egyhamar mossa le magáról a Kulcsár-ügyben szerzett rossz hírnevét, abban politikai konszenzus alakult ki, hogy az egykori sörgyári telepet nem kótyavetyélik el. Az S1 projekt fényes jövőt ígér Kőbányának.

Műemléket csak akkor rongálhatsz, ha a tiéd - így értelmezhető leginkább a VIII. kerületi rendőrkapitányság állásfoglalása az Óvás! Egyesület feljelentésére a Király u. 40.-nel kapcsolatban, "rongálás bűntettének gyanúja miatt".

A Király utca 15.-öt két és fél évvel ezelőtt adta el a VII. kerületi önkormányzat egy bejegyzés alatt lévő kft.-nek anélkül, hogy a bérlők érvényesíthették volna elővásárlási jogukat. A Király utca 15. egyike a világörökségi területen az ugyanezen érdekkörnek eladott tizenhárom háznak - és az első, amelynek lakói perre mentek. Az ügyön a Nemzeti Nyomozó Iroda augusztus óta dolgozik.

Az óbudai gázgyár létezését száz éve jelzi a Duna felé kibukkanó trademark, a négytagú toronycsoport. A terület hasznosításával kapcsolatban sok minden megfogalmazódott, végül úgy tűnt, a kulturális funkció lesz a nyerő. De az sem kizárt, hogy az évtized lakó- és irodapark-beruházása elé nézünk.

Ő volt az a Gödör környékén mászkáló, rajzlappal és tolmáccsal felszerelt szendvicsember, akit a budapestiek bizalmatlanul méregettek az elmúlt hetekben. Aki szóba állt vele, attól megkérdezte: hogyan alakítaná át képzeletben Budapestet? Aztán mindezt megrajzolta, és kiállította a Trafóban.

A honi média április végén egy emberként ünnepelte a Gozsdu udvar alapkőletételét, sőt némelyek kéretlen PR-akciókkal mentek elébe a Király utcát a Dob utcával összekötő szecessziós átjáróház felújításának.

Vad dolgok történnek a Józsefvárosban. A Corvin mozi mögött két tömb helyén hatalmas grund tátong, egy Práter utcai ház falát egy leendő városrész alaprajza támasztja: itt zajlik a Corvin sétány építése, az elmúlt száz év talán legnagyobb budapesti ingatlanfejlesztési akciója.

Törvénybe ütköző építésügyi eljárások, elherdált önkormányzati ingatlanvagyon, porrá zúzott épített örökség, szabódó szakhatóságok. A Király utca 40. esete ismét bebizonyította, hogy nálunk nem a törvény diktál. Jobb helyeken ennél kevesebbe is belebukik egy önkormányzat: esetünkben egy szocialistának kellene ezt tennie.

A Lágymányosi hídon közlekedõk - ki-ki vérmérséklete szerint - iszonyattal vagy büszke ámulattal szemlélik a Mûvészetek Palotájának frissen elkészült épületét. Az idõnként kék fényben úszó monstrumot március 14-én nyitják meg a közönség elõtt. Az új kulturális létesítményhez foghatót hazánkban a millenniumi idõk óta nem építettek. Sõt, tán még akkor sem. A végszámla 100 milliárd forint lesz. Vagy kevesebb. Vagy több.

Lapzártánk után szavaz a fővárosi közgyűlés arról, hogy épülhetnek-e magasházak (például szállodák) a Lágymányosi-öböl partján. A főváros egyik legnagyobb ingatlanfejlesztési tervét tavaly a beruházó - a XI. kerületi önkormányzat és a Leisztinger Tamás vezette Arago csoport - azzal sütötte el, hogy az öbölbe aquaparkot szeretne, rengeteg zöldfelülettel (lásd: Láb az ajtórésben, Magyar Narancs, 2004. május 13.). A fejlesztési célok "finomodása" nemcsak városképi szempontból korszakos jelentőségű - máshogyan alakul a telek értéke is.

Befejezéséhez közeledik a Roosevelt téri Spenótház átépítése. A nemrég még sötétzöld, a közízlés ítélete szerint világronda épület szélfútta frizurájú, sápadt asszonyra emlékeztető házzá alakul. Nem egyszerűen. Kinek a neve szerepel az építési táblán, és kié nem? A munka első gazdája, Borsay Attila építész először szeptemberben pakolt ki az Alaprajz című szaklapnak.

Az egykori szakszervezeti (SZOT-) üdülő két dologról ismert: egyrészt ívelt alakja a fővárosi Rózsadomb jellegzetes formája, másrészt a szálló története összefonódott a rendszerváltás utáni legnagyobb sikkasztási és tőkebefektetési botránnyal, az ún. Globex-üggyel. Most újra van miért írni az épületről.

Kis magyar Las Vegast szeretne a Hajógyári-szigeten rejtőző római kori maradványok helyére az Álomsziget Kft. A megegyezés felé haladnak a sziget beépítésében érintett felek - ha már nem visszafordítható a terület három évvel ezelőtti, törvénysértést sem mellőző privatizációja.

A főváros a kilencvenes évek eleje óta dolgozik a Duna-parton - legalábbis papíron. A valóságban a város fut a magánbefektetők és a kerületi kiskirályok után. Ki hol és milyen eszközöket vet be - ezt vázolja képzeletbeli portyánk a folyó budapesti szakaszán.