Sorozatunk elsõ részében - mielõtt nekivágnánk a nagyvilágnak - az egyik legjelentéktelenebb fõvárosi állomást kerestük fel, és persze meglepetést arattunk.

Milyen lehet a vasútállomás ott, ahol egy szappanoperai amorózó a mûvelõdési ház igazgatója (Gyere ki a müvház elé!, Magyar Narancs, 2001. szeptember 27.), alkalmanként pedig Sisi-hasonmásversenyt (Játék a kastélyban, Magyar Narancs, 1998. augusztus 27.) rendeznek?

Csupa illendõség vagyunk, hisz az elsõ hazai gõzvontatású vasút célállomására mentünk, oda, ahol a legtöbb az egy négyzetméterre jutó emléktábla a falon (általában 1846. július 15-ére emlékeznek).

Egy mezővároshoz képest már-már a monumentalitás határát súroló állomásépületről elsőre azt gondolhatnánk, hogy a Záhony-Debrecen-Szolnok-Budapest és a Szeged-Kecskemét-Budapest vonalak találkozási pontjának irányítása megfelelő kezekben és környezetben található. Az állomást bejárva azonban világosság gyúl: nincs egészen így, ráadásul a város rühelli a vasútállomását.

Két vasútállomás egy kisvárosban, egymástól alig pár száz méternyire. Az egyik zsákutcás vonal végén fekszik, ahonnan nem vezet út tovább, a másik pedig kiindulási pont az élet napfényes tájai, Mátrafüred és Lajosháza felé. Az ómega s az alfa.

Komárom-Esztergom megye hetvenötezer fős székhelye a helyi lapok tanúsága szerint virágzó város.

Noha pár perc a Keletitől, a vadromantikára hajlamosaknak inkább a Népszínház utcából induló 37-es villamost ajánljuk.

A 19. század utolsó negyedétől Trianonig a Szerencs-Kassa, illetve Szerencs-Csap útvonal felező-, illetve csomópontjának számító sátoraljaújhelyi vasútállomás egykori jelentőségének állított emléket a MÁV és a városvezetés egy csodálatosan renovált épületben. Az illő forgalom azonban hiányzik.

A híres építész, Finta László azt nyilatkozta (Városközpontosítás, Magyar Narancs, 1998. július 2.), hogy művei közül csupán kettőre büszke fenntartások nélkül: a Teve utcai rendőrpalotára és Salgótarján városközpontjára. Persze ennél kevesebb is elég lett volna, hogy Nógrád megye székhelyének vasútállomását felkeressük. A kisterenyei objektum azonban utunkba állt.

A helybéliek előszeretettel idézett mondása szerint Isten jókedvében teremtette Tokajt. A vasútállomásra azonban mindebből vajmi kevés jutott, hisz az épületről is csak az mondható el, hogy amikor majd' 20 éve Tokaj visszakapta városi rangját, akkortájt felújították.

A Kerepesi temetőt elhagyva megemelkedik a Fiumei út bal partja. De szó sincs szédítő magasságról, légszomjról, tériszonyról. Inkább a környék iszonyatos.

gyakran mondja, hogy nincsenek csodák

bár hátha mégis a pusztaszabolcsi

resti előtt a pesti gyorsra várva

míg zümmögnek az ébredő sinek

Csordás Gábor: Találkozás

Már látni a bazilika körvonalait, mégis reménytelenül messze a pazar belváros. Még a XIX. században épült, egy helyiérdekű vasút állomásának. De épp a helyi érdeket nem találjuk.

Ha homlokzatán nem lenne "vasútállomás" felirat, elegáns kaszinónak néznénk. De hamarosan elvész az illúzió, a csinos kis palotának nemrégiben nyúlvány nőtt az oldalába.

A székesfehérvári vasútállomás szocreál főépületének létrejöttében, még ha közvetett módon is, fontos szerepe volt a banánnak.

Elsősorban az jár a fejünkben, hogy szeptember 13-án lesz hetvenöt éve, hogy Matuska Szilveszter a Füzes-patak fölött átívelő viadukton pokolgépet dobott a bécsi gyorsvonat alá. A mozdony hat kocsival együtt a mélybe zuhant, huszonketten meghaltak. A viadukt azóta Biatorbágy (1966-ig Bia és Torbágy) jelképe, de a helyieket régi vasútállomásuk is büszkeséggel töltheti el. Természetesen van "új" állomás is. Valaha arra is büszkék lehettek.

Azon sem csodálkoznánk, ha kiderülne, honfitársaink körében ismertebb, mint a budai Vár, a Parlament vagy a Hősök tere. De abban egészen biztosak vagyunk, hogy élőben több magyar járt a Baross téren, mint az említett nevezetességek közelében.

Ha azt mondják, gondoljunk egy sárga-piros, csupa üveg épületre, nyolcszögletű ablakokkal, egészen biztos, hogy valami vidám dolog ugrik be: házikó, ami fölött teli szájjal mosolyog a nap, a bárányfelhőket pedig egyenesen a sárga tengeralattjáróból zavarták az égre. De miért kellene fantáziálnunk, amikor Budapesten igazából is létezik ilyesmi? Ráadásul minden képzeletet felülmúl.

A megszüntetett mellékvonalak miatt a rajongók már tavasszal gyászévnek nyilvánították 2007-et. Összeszámolni is nehéz, hány állomás vált kísértettanyává, s valószínűleg szerény vigasz számukra, hogy szellemvasutazni nem csak a Vidám Parkban lehet. Július közepén azonban újdonsággal szolgált a vasút. "Megindult a közlekedés a Nyugati pályaudvar és a Ferihegyi repülőtér között" - olvastuk a hírekben. Alig hittük el, hiszen ha az álmodozást pályaépítésre válthatnák, az "Airport expressz" ma már a moszkvai Seremetyevóig közlekedne.

Kőbányáról mindenkinek a sör és a tégla jut az eszébe, legfeljebb a gyűjtőfogház, a köztemető. Százötven évvel ezelőtt azonban egészen másra gondoltak, ha a városrész szóba került. Elég volt egy ártatlan röfögés, máris Kőbányát emlegették országszerte. Itt terült el az a világraszóló sertésteleprendszer, melyről úgy gondolták, hogy örökre virágba borítja a környéket. A történet persze másképp alakult, emlékeztetőnek csupán néhány utcanév (Szállás utca, Hizlaló tér, Mázsa tér) meg a párját ritkító vasúti objektum maradt.

Rosszabb napon azt gondolhatja a gyanútlan utas, hogy a sülysápi személy soha nem hagyja el a fővárost. Igaz, viszonylag hamar megtörténik a határátlépés, de aztán ismét felbukkan a Budapest tábla. És érvényes marad Rákoshegyet elhagyva is, pedig az ablakból kinézve immár csak azt az unalmas pusztaságot láthatjuk, amit bármelyik magyar vasúti pálya mentén. Az is tipikus, hogy szinte a semmiből felbukkan egy falu a pálya bal oldalán. Csakhogy ez még mindig Budapest XVII. kerülete, neve is van: Rákoskert.

Ha harminckét évvel előbb indulunk, mehettünk volna HÉV-vel is.

Igaz, hogy Taksony a "kontinensen" áll, de ha egy éjszaka áttennék a Csepel-szigetre, legfeljebb az itt élőknek tűnne fel. Mondhatnánk, tipikusan csepeli ez a valaha főleg svábok lakta település, de mivel ez a "tipikusan" mást jelent egy nyugdíjas martinásznak és mást egy hobbikertésznek, legyen elég, hogy szerintünk a búzakalász, a szőlőtőke, az ekevas, a Duna és az olajágas gerle mellett elférne egy horgászbot is a címerében.

A Zugló és Angyalföld határán található, sok száz hektáros terület vasúti karrierje már az 1846-ban átadott, első hazai vonal idején elkezdődött. Az itt található megállót sokáig csak Rákosnak hívták, de később egy másikat neveztek el így (a Budapest-Hatvan-vonalon), ez pedig - akár egy magyar színművész - rendezni kezdett. 1907 körül vált hivatalosan is Rákosrendezővé, a MÁV a terület teljes elfoglalásával voltaképpen a Nyugati pályaudvar teherszállítással kapcsolatos, meglehetős mocsokkal és zajjal járó elfoglaltságait szervezte ki.

-legát-

A semmiből hirtelen előbukkanó vágányrengeteg láttán nem lehet kétségünk: ipari övezetbe érkeztünk. Ám a ködben egyesével árválkodó, lerobbant tehervagonok, a valaha fontosnak vélt építmények, a roskatag házikók, a sínekre fagyott gaz nem sok jót ígér. Szerencsére a vonat csak később áll meg. A városnak azonban hűlt helye.

- legát -

Vasúti csomópont a semmi közepén. Állomás város nélkül, mintha a levegőben. Naponta ezrek robognak vagy szállnak (!) át itt, de magáról a helyről nincs tudásuk. Keszthelyiként el tudnám mesélni úgy az életemet, hogy minden történet Balatonszentgyörgyön kezdődik és/vagy végződik, hiszen itt kellett átszállnom szinte mindig, ha akárhova mentem - de az állomásépületen kívül semmit sem láttam belőle.

Urfi Péter

Megállóhely, de csak nevében. Hét végén ellepik a kirándulók. S látott már szebb napokat is.

Valaha az ország büszkesége volt, most meg úgy néz ki, mint valamelyik exszovjet tagköztársaság főtere egy elbaltázott puccs után.

Tíz oda, tíz vissza. Ennyi személyvonat megy át naponta Hajdúnánáson. Ennek megfelelően általában kihalt, szomorkás az állomásépület is. Pedig látott szebb napokat, jut eszünkbe rögtön a gyenge közhely, csakhogy ebben az esetben ez így egyáltalán nem biztos, hogy igaz.

Tán egy évtizede, hogy idáig fut a 7-es busz. Az impozáns végállomási kanyart lakótelep öleli, ám a szerető karok nem érnek össze, málló kőkerítés barmolja a körpanorámát, mögötte vasúti pálya. De ami a busz tábláján áll: "Budafok-Albertfalva vasútállomás", annak nyomát sem látni.

Egy BKV-busznak is van itt végállomása, a közönség számára azonban nem létezik.

"Dodókám, megvan a helyszín, ahol a Kovács Lajos ki tudna jönni hugyálni jégeralsóban azután, hogy megerőszakolta a Tóth Orsit! Basszus, ez jobb, mint Románia! És az a legjobb, hogy nincs semmi antikolás, mint a Tarr Bélánál. Ez úgy mai, hogy tegnapi, ha érted, miről beszélek. Apám, ha meglátod azt a hombárt, amit most épp látok, le fogod szarni a lábad! Te! Mi lenne, ha beültetnénk oda a Hobót Deák Bill-lel? Csak úgy, brahiból... A francokat Ukrajnában, itt Pesten, a Csömöri úti felüljárótól balra!"